Nos, Spanyóliában is szereztünk új barátokat. Most persze nem a szemközti kemping népes társaságára gondolok, akik minden este nyomták a bulit, amit még kora délután kezdtek el.
Na de kora hajnalban (mondjuk reggel 7kor) a kert tele lett madarakkal, akik jöttek inni és fürdeni. Valamint délután is megjelentek (döbbenet volt, ahogy Galigabi akár a klóros vizet is boldogan itta…. A galambok nem válogatósak, értem.), de sajnos amikor fürdeni mentünk le, sose volt nálam telefon, hogy megörökítsem őket. Így a kis trió: Raúl, Rafael és Roberta, a verebek most nem jelenhetnek meg itt képen, mert az utolsó fotózási kísérlet alkalmával olyan gyorsan röpködtek, hogy csak paca maradt a képeken.
Van viszont kép Juanról, a sirályról, aki minden reggel ébresztett minket (első nap kétségbeesetten hallgattam, milyen gyerek sír), napközben szórakoztatott vidám szövegével, vagy csak barátjával, a másik Juannal társalgott, mindig ugyanott, a háztetőn. Néha a mi beszélgetésünkbe is beledumált. De a sirályok hangja tényleg roppantul hasonlít a babákéra, akárhogy is hallgattam.
Aztán voltak még a denevérek is, de ők túl gyorsan röpködtek a sötétben, így nem tudtuk megállapítani a nevüket.
És utolsó nap, amíg a kisvonatra vártunk, összebarátkoztunk Juanitával (mondjuk a kezünkben lévő péksütemények nagyban megkönnyítették az ismerkedést, csak úgy, mint pár nappal korábban a starandon egy ebédre vásárolt bagett. Akkor jöttünk rá, mennyire bátrak.
Szóval Juanita utolsó nap odáig merészkedett, hogy megkóstolta a Középső táskapántját, ami szerencsére nem ízlett neki. A vaníliás párna annál inkább…
No comments:
Post a Comment