Saturday, October 9, 2010

A vécék, a fürdők és Chester

Sokat gondolkodtam róla, hogy hogyan is kárpótolhatnálak benneteket a hiányzó nap miatt, és hosszas tanakodás után arra jutottam, hogy a mindennapi apró kis helyi viccekkel szórakoztatlak titeket. Chester pedig úgy került a képbe, hogy félek, a kultúrát is számonkéritek rajtam, szóval lesz itt pár kép, hogy ne érhesse szó a ház elejét.



Amúgy fantasztikus érzés, hogy a saját gépemen írok, amin ékezetek is vannak, és nem keverték össze a tetején a billentyűket... Valamint Eili nem szabályozta be a nethasználatot, így nem füstöl az ujjam gépelés közben.... Szokatlan...




Tehát néhány fotó:









Hogy mindjárt a közepébe vágjak, fenn a Hotel egyik vécéje látható... Nem, nincs semmilyen különös abban, hogy már másodszor jön elő a téma (vagyis nem vagyok mániás), de ezek itt ugye lagalábbis furák. Tehát, belépve a földszinti toalettre új értelmet nyert az "Elaludtál a vécén?" kérdés. És igen, tényleg furák ezek a bútorok egy vécében... Vagy csak én tudtam rosszul korábban...






Ez meg itt a mosdó, mert ugye h kifelé jön az ember, hát mégiscsak útba ejti azt is...... Nektek nem fura semmi?



Segítek, talán ezen a másik képen (fotó a jelenlegi lakóhelyemen készült) jobban látható:

Hát igen, feltesznek 2 külön csapot. Adalékként talán annyi, hogy az egyikből olyan hideg víz jön, hogy a vér szó szerint megfagy az ereidben, a másik viszont égetően forró (mondhatnám azt is, hogy főzővíz). Itt van kihívás abban, hogy kezet moss. Tényleg akarnod kell, hogy meg tudd tenni. Csak ide-oda rángatod (nagyon gyorsan) a kezed és reménykedsz, hogy kb. langyosat fogsz érezni... vagy nem.... :)



Na és akkor Chester (ami Shrewsbury után nem annyira nagy szám, mivel S. gyönyörű és nehéz felülmúlni.... Nem is sikerült...)



Chester egyik elég régi hotelje, Viktória királynő építtette, aki halálakor csak kb. 3 centivel volt nagyobb hosszában, mint széltében....




utcai látkép (semmi extra)




A fenti házban egy fogorvosi rendelő működik. Lefordítom, hogy mindenki együtt nevethessen (a felirat állati régi, kb. 2 századdal korábbi, a fogorvos nyilván nem): "Az Istentől való félelem az élet forrása."

Mára ennyi, holnap újra jövök. Addig is bye!

5 comments:

  1. A két csaphoz: az hagyján, de fogat mosni! Én újra felfedeztem a fogmosópoharat:)

    ReplyDelete
  2. Semmi extra? Semmi történés? Unatkozhattál ma;-)

    ReplyDelete
  3. Helo!

    Remélem, hogy nagyon jól telt a hétvégéd, mert igen keveset irtál. biztosn Eiliéknél töltöt hétvégén nem volt elég időd, mr eszélgetni is kellett nyilván. nAGYN JÓ LEHET ILYEN BUDIBAN OLVASNI valóban. Hát tényleg őróltek ezzel a két csappal, vissza kell szokni a fogmosó pohárra, mert különben kiesnek a fogai az embernek. Hó már több,mint egy hét eltelt, Mindjárt jössz haza a hét végén, hát ez tényleg egy rohanás volt. az időben az elmúlt hét. Azért még várjuk a sztorikat.pussszzzzzzzzzz F/ka/

    ReplyDelete
  4. Bági!örülök,hogy jól vagy és elvagy,vagy már nincs téma,hogy a SLÓZIba jutottunk,eddig amit ott csináltál intim szféra volt nem szoktuk el-
    küldeni másoknak még ajándékba sem. Ez az ánglus környezet felforgat éééés megváltoztat, és hasznosithatóvá tesz minden sz...,szóval helyzetet rá kell jönnöd,hogy a fogmosáshoz nem a csapot kell bekapni és a pohárba köpni és
    a kefével működni "hátul is....." PPPP Laci.

    ReplyDelete
  5. Az a mosdó szenzációs! :D Tudjátok... a hideg-meleg váltott arcmosás a legjobb ébresztő! Hát itt nem is kell állítgatni! Nekem kell egy ilyen, hozz egyet Kicsi Bob! :)

    ReplyDelete