I am flying.... home again... (Repülők....hazafelé)

Ha az ember laptoppal utazik (na jó, maradjunk hűek a valósághoz: ha ÉN laptoppal utazom…) az többnyire leginkább szívást jelent. Tehát, átcipeltem őkelmét fél Európán, hogy aztán ne csatlakozzon a nyilvános ingyen nethez. Cipeltem napokig, hiába…

Eltűnésemnek az volt az oka, hogy a nénim gépe elromlott (bár, ha rosszindulatú szeretnék lenni, egyszerűen csak azt mondanám, eldugta – merthogy szőrén-szálán eltűnt…), és persze a könyvtári hálózat is lehalt…. Komolyan döbbenet, pedig ennyit még életemben nem voltam könyvtárban.

Szóval hiába fotóztam és találtam jobbnál jobb témákat, nem tudtam megosztani veletek. (De legalább vettem a néninek 2 új átalakítót a szétégettek helyett…)

Nem érdekes….

Tehát, amikor reggel kiderült, hogy őkelme nem laptoptáskában van, hanem sima hátizsáknak és így nem számít laptopnak (illetve a táska számít külön poggyásznak), akkor kicsit kezdett gáz lenni… Merthogy a Lufthansás néni a legkevésbé sem volt kegyelmes/megértő/kedves…. Viszont bazi nehéz, tehát önmagában kitölti a kézipoggyász súlyát… Kár, hogy ezt nem tudtam hamarabb….

Na, ezek után az ember végre kap egy nyomorult jegyet, amikor minden egyes homija a „másik” futószalagra kerül (a „másik” futószalag az, ami az ablak mögött van, ahonnét nem tudod elvenni). Viszont jön a gumikesztyűs ember, és ha eddig nem érezted elég rosszul magad, akkor itt a pillanat…. Több dolog is beugrott a zöld gumikesztyűről: először egy sima műtő – már ez is sokkoló volt… Utána meg a szoba, ahol kivagdossák belőled a kis zacskókat a szúrós tekintetű emberek – asszem egyáltalán nem kéne TVt néznem…. Na, mire az én cuccom jött, már valszeg hófehéren remegtem, mert a gumikesztyűs ember (akiről számomra csak ekkor derült ki, hogy egy fiatal srác) sorra kérte az elnézést, és magyarázta, hogy ne aggódjak…. ÁÁÁÁÁ, nem aggódtam. Főleg akkor nem, amikor a táskámból egyesével kezdte kiszedegetni az ÖSSZES cuccot… Még a ceruzákat is a tolltartóból…. Amikor már a táskám oldalán lógó 10cm-es plüssmackó pocakjához nyomogatta a detektorát, gondoltam, már nem lepődhetek meg. De amikor a Shakespeare kötetembe is belelapozott, már tudtam: ezek itt kérem nem viccelnek…

Szóval a 2 bödönből az egyik a laptop miatt akadt fenn, a másik meg nem tudom miért, de kicsit örültem, hogy a varrókészlet abba a táskába került, amit kézitáskának akartam hozni, de az undok néni benyomott a raktérbe (itt jegyezném meg, hogy aki a neki szánt ajándékot darabkákban kapja meg, az ne nagyon haragudjon rám, mert az adott helyzetben nem sokat tudtam tenni…. Viszont mellékelek pillanatragasztót, illetve kiskanalat – használatnak megfelelően – a termékekhez….Bocs….)

Hát, mit ne mondjak…. És még csak reggel 7 óra volt….. (Jó hír: nagyon biztonságos Karácsonyunk lesz, és Halloweenunk úgy szintén!)

Jelenleg a 4 órás várakozási időmet töltöm a frankfurti repülőtéren, ahol most véletlenül volt szék, de nyilván nem fogom tudni fellőni ezt a cikket, csak miután hazaértem….

Viszont mivel maradt egy csomó kép (amit direkt a blogra fotóztam) és több téma a tarsolyomban, szívesen megírom őket útibeszámolóként, ha valakit érdekel…. Csak aggódni nem kell már, hogy rossz helyre szállok (jövő időben már csak 1 lehetőségem maradt, ám a múlt annál viccesebb sztorikat rejt)….

Ja, és teljes 10 percre volt egy saját vonatom! J Ugye ugye? Mire jó, ha az ember egy olyan kényelmes országban, mint Anglia 5-kor vonatozik (tök sötét jéghideg hajnalon) és az utolsó állomást a – lassabbik, de – walesi vasútvonal szerelvényén teszi meg, ahol a kalauz ismerősként köszönti (már több, mint egy órája együtt utaznak) és megkérdezi: „Jól vagy?”

Meg kell mondanom, bármennyire is hülyék, sajnáltam otthagyni őket, mert valahol – mélyen legbelül – azt hiszem, rajongásig szeretem ezt a népet, amelyik nem tudja az út rendes oldalát használni, képtelen normális konnektorokat gyártani, 1 amperes átalakítókat készít, amik már a fogkefe legerősebb fokozatánál is kigyulladnak, mindenféle idióta mértékegységet használ, amiket rendszeresen nem értesz (mérföld, meg pint, meg láb, meg font meg inch, mi vagyok én, számológép? Még jó, hogy az időt ők is órában meg percben mérik… Persze azért az időzónánál kell alakítani kicsit, de hálás voltam, hogy ez legalább ment….). Képtelenek rendes csapokat gyártani és pumpálnod kell, hogy öblítsen a WC, viszont mindent szőnyeg borít (na jó, a mosdó belsejét nem), tehát összezavarodsz, hogy a hotel/ház/nyilvános épület melyik részén vagy; ahol az iskolában tilos hozzáérni a gyerekhez (még jó, hogy nem csuktak le), viszont farmerban nem mehetsz be, szóval igen, van egy-két hülyeségük….

De azért mégis: szeretem őket…