Wednesday, October 20, 2010

Megtaláltam Harry Potter házát!

Szóval amikor az ember külföldön jár (vagy ismeretlen helyen, vagy egyszerűen csak épp nagyon élvezi az életét) és még ráadásul blogol is a barátainak, többszörösen nyitott szemmel jár új és új témák után kutatva.

Így történt ez velem is, így van az, hogy a pendrive-omon összegyűjtött fényképek várják a blogra kerülést.

És mivel úgy látom, szívesen olvastok, akkor jöjjön a pontosan 1 héttel ezelőtti bejegyzés (igazából már kedden akartam írni, de akkor még nem tudtam, hogy egész héten esélytelen leszek)....

Tehát az egész a reggeli varázslattal kezdődött, amikor egy fél órás séta után - mely közben átszeltem Shrewsburyt - kikötöttem a pályaudvaron, ahol a török ifjúra kellett várnom, hogy együtt menjünk taxival a városon kívüli iskolába. A reggel elég hideg volt (ott vacogtam a szép nadrágban és nem akarjátok tudni, hogy miket gondoltam az angol iskolákról és az ő szabályaikról), amikor benéztem a pályaudvar melletti utcába és ezt a gyönyörűséget láttam:
Látjátok, ahogy a pára ráült az utcára? Pont mintha varázslat történt volna. A mágust nyilván csak pár perccel késtem le....

És aztán este, hazafelé baktatva megtaláltam Harry Potter házát! Sose gondoltam volna, hogy egyszer magam is láthatom, de ahogy az utcán hazafelé sétáltam (egy végtelennek tűnő utcában laktam, ami tele volt gyönyörű házakkal - mármint nekem gyönyörű, mert szeretem az angol stílust) nézegettem az ajtókat, a kerítéseket, az embereket, a kukákat, mindent.... és akkor ezt láttam:
Ha jobban megnézitek (hihi, segítek, mert én is közelebb mentem, hogy jól megnézzem):



A házszámok jelentik a kulcsot: Szépen sorban növekedtek egyesével, de a 105 után és a 106 előtt volt egy üres ajtó. Még az elhelyezkedése sem szokványos....

Megtaláltam!!!!!! :)

2 comments:

  1. Halihó!
    Mire a ködös reggeli képet feltöltötted, ide is elért a reggeli pára!
    Érdekes ez a 3 ajtó igy együtt.De legalább mindegyik használható!Vagy nem???!!! Amelyiken nincs szám az lehet, hogy vak ajtó?
    pussszzz F/ka/

    ReplyDelete
  2. Bági! az a szerencséd , hogy ismerünk, és tud-
    juk, mindenre rácsodálkozol, mert TE vagy a rácsodálkozós tanerő. A kép nem is pár AA hanem
    köd!! nagy... Neköd!A harmadik ajtó vészkijárat
    mind a két szélső ajtóhoz, mert nem lehet tudni
    kinek mikor van szüksége rá.Mi ezt idehaza
    vészkijárat-bejáratként ismerjük,nálunk egyfunkcióban van a két funkció.F.-ka meg nem tudja,hogycsak vakablak van ami világos!! nes pa... na jó pihenést...PPPP Laci.

    ReplyDelete