Patchwitch újra úton...

De ezúttal ismét nem egyedül és autóban... Kezdjük talán a tegnapi (tor)túrával... AZ úgy kezdődött, hogy 4 órakor akartunk indulni... De nem sikerült... 5kor végre (2 visszamenetel után - először a fényképezuő maradt otthon, majd a varrókészletem) útnak indultunk. 2 órával később "már" Ócsánál jártunk... Jah..az útépítés... Kicsit kiábrándító csak, amikor az ember 5kor elindul és 5.15kor már a dugóban ül szombat hajnalban, amikor tudja, hogy egy 11 órás út vár rá... (Gondolom ennél a pontnál szinte felesleges beszúrnom, hogy nem 11 órás lett, úgyis sejted).

Tehát a laza kis '45 perces dugó az autópályán' szakasz után továbbhasítottunk dél felé, ahol a röszkei határátkelőnél fagyott csak igazán le a mosoly az arcomról... a "Röszke 3.2 km" tábla mellett álltunk és már benne voltunk a határsorban.... hmmmm... talán nem kellett colna egy vállrándítással elintéznem a Család intő mondatait "Számoljatok időt a határ miatt!"... hát igen, az EU csapdája: az elmúlt 5 évben nem küzdöttünk ilyen problémákkal... már el is felejtettem a gyermekkori emlékeket, amikor még órákat lehetett a sorban tölteni...

Szóval ott álltunk, amikor az ablakmosó fiú megjegyezte, hogy ha át akarunk kelni, ajánlja a tompai határt, ahol egy kocsi se áll... Majdnem igaza lett, mert beléptetéssel együtt átjutottunk ott fél óra alatt, de ehhez 57 km extrát kellett autóznunk.

Szerbiában örömmel láttam, hogy lassan kezd felfelé kúszni a hőmérő higanyszála (na jó, digitális, de így sokkal képszerűbb, szóval így kell elképzelned), így papucsomban összefagyott lábaim kezdtek felengedni...

Egy-két szerb autós kaland:

• egy ízben szóltam Bnek, hogy figyeljen, mert valami izé mozog az autópálya szélén: egy ember volt, aki ott guggolt (!!!) a sáv mellett, egyik kezével festette a vonalat, a másikkal elterelésképp integetett...
• az autópályát sok helyen építik: (dicséretes, mi még szívtunk, de pár év múlva klassz lesz, és ők legalább TÉNYLEG építik, szombaton is DOLGOZTAK a munkások, nem csak néztek/cigiztek/telefonáltak/láblógattak...), volt is az útmunkák miatt az a fényeltelerő (a nyilak), de sajnos csak a pálya egyik oldalára jutott a gépből... a másikon egy szerencsétlen fickó integetett a sávban (!!!!) állva egy kis piros zászlóval...
• a szerbek úgy közlekednek, hogy ha van 2 sáv (összesen), azon néha 4(!)-en mennek egymás mellett - gond nélkül előznek, így a leállósávon is kell menni (mert néha csak ott férsz el...ha életben akarsz maradni...)
• az atópálya építés cseppet sem mókás: 6%-os lejtőn 20 percig állni, és 2 percenként 1 métert haladni, miközben a kuplungon kell állni még akkor sem tűnik jó bulinak, ha csak ballasztnak vagy a kocsiban, mint én...
• a szerpentinen, ahol végig záróvonal van, és 60-as meg 40-es táblák, előzni tilosok, mert szűk, hegyomlás veszély van, alagutak keresztezik utadat és amúgy is örlüsz, hogy a lélegzetellálító látvány mellett vezetni is képes vagy, egészen simán nyomnak le, mert előznek... (még jó, hogy van fű az út mellett, legalább egy kevés....)

ÉS aztán

• amikor a hetvenedik német felségjelű autó húz el melletted egy életveszélyes manővert követően, s már szidod az összes Jürgent, akit valaha is hátán hordott a föld, és véletlenül kilóg a könyöke a kocsiból, és észreveszed, milyen jó barna színe van, és gyanakodni kezdesz... valami megmozdul ott benn, a fejedben...
• egy gondolat ficánkol...
• nem. elhessegeted, haladsz tovább szépen...
• aztán a bolgár határon a könnyeiddel küzdesz, amikor meglátod, hogy már megint mekkora a sor. Tudod, hogy minimum egy óra, ha valami csoda történik.
• Na akkor felhívod a vendéglátódat, aki Szófiában vár rád, hogy sajnos, nem fogsz odaérni. Mire ő azt feleli, tudja, mekkora a dugó, mert az előbb mondta be a rádió....
• erre a mondatra A gondolat újra ficánkolni kezd...
• Mire ő a telefonban kiböki: MA MENNEK HAZA A TÖRÖK VENDÉGMUNKÁSOK!

Erre csak diszkréten kezded csapkodni a fejed a műszerfalba, mert megjelenik egy határőr...

-Magyarszki?-kérdezi:

-Igen, igen! - bólogatsz ezerrel, majd rájössz, hogy itt pont fordítva kéne bólogatnod, mert ez már Bulgária.. Vagy még Szerbia? Nincs időd gondolkodni, mert integetni kezd egy üres sáv felé mutatva. Mikor beállsz a sávba, int, hogy haladj tovább... Micsoda??? Régen volt enniyre jó érzés külföldön magyarnak lenni... Magunk mögött hagyván a kilóméteres török sorokat, a tömeget, behajtottunk Bulgáriába és meg sem álltunk a vinyetki pénztárig, ahol az összes mosolyomat és activity tudásomat latba kellett vetnem, hogy szerezzek egy hónapos matricát, az egy hetes helyett.. A bácsi a végére már ezerrel mosolygott (nem úgy a sorban mögöttem álló 6 méretes, középmorcos vendégmunkás, akik majdnem meglincseltek, de még időben távoztam).

Majd továbbhajtottunk Szófia felé, ahol a városi kalandok (Helló vadidegen főváros!) után ELi háza előtt találtuk magunkat (este 7 óra után valamivel), s átadtuk fáradt szellemünket az önfeledt szórakozásnak:

egy óriási bolgár hagyományos vacsi, a gyümölcstől a levesen és főételen át a desszertig, közepes mennyiségű alkohol, mérhetetlen mennyiségű csevegés, és egy óriási szundi várt...

Folyt. köv.

"Food, glorious food!"

Hát, ma is elmentünk vacsizni.... Magunkkal vittük E. útikönyvét is, bízva abban, hogy segítségünkre lesz a választásban. Merthogy paella az nem volt :(
Tehát, megint csak megkaptuk a 2nyelvű étlapot (spanyol, katalán), és a 2 nyelv megint nem bizonyult elegendőnek....

Tehát előkaptuk a kis útikönyv gasztronómiai szótár oldalát, és elkezdtük kikeresni a kajákat.... Egészen szerencsések voltunk, mert vaslogikával és szótárral ugyebár mindenki tud választani!!!!

Ki is néztük az előételek között... (mondtam már, hogy nem lehet kibírni az itteni kajamennyiséget? Szóval a helyzet az, hogy esznek előételt, főételt és desszertet.... nade! az előétel normál tányéron van, én kb. ott szoktam jóllakni. Azután jön a főétel - szintén nagy tányéron, tele.... és akkor utána rátérünk a desszertre.... brutális! Így ma lightos napot tartottam, és nem ettem - mármint nem annyit.....) Tehát, gondoltuk, hogy egy előétel elég is lesz vacsorának.
Végig is néztük a salátakínálatot, K. diós-sajtos zöldsalátát választott.

Én a ház salátáját választottam ki, melyet krumplival és sonkával ajánlottak. Nagyon ínycsiklandozónak tűnt...

Meg is mutatom, mit hozott ki a pincér:
hát..... volt rajta zöld is....

Egy nagyon is sima nap margójára...

Döbbenetes módon a mai nap teljesen zökkenőmentesen zajlott... Meg is vagyok lepődve, hiszen ez tőlem olyannyira szokatlan, hogy csuda.... Szóval Barcelonába mentünk, ahol megnéztük a Sagrada Famigliát és a Gaudi házat... Mindkettő hihetetlen épület.


És ki mondta, hogy a galambok nem szent állatok? A fenti kép talán bizonyítékul szolgálhatna...

Persze kinéztem, hol szeretnék lakni, az egyik itteni hölgy is kinézte, de úgy láttam, két család is egészen simán elférne ott... (B, azért ne aggódj, nem döntök nélküled :D :D)


A mai halpánik azért megvolt, szerencsére találtunk ehető halételt (így tengeri sügért nyomtam befelé...)

A kihívást az jelentette, amikor a két nyevű étlapról (mielőtt mindenki megnyugodna, a 2 nyelv: spanyol és katalán) kellett kiválasztani a vacsorát. Először bátor akartam lenni, de még jó, hogy nem voltam, mert valami gyomrot sikerült majdnem megrendelnem.... Még belegondolni is szörnyűség...

Remélem, a holnapi nap izgalmas (is) lesz, mert ugyan a helyek gyönyörűek voltak, de fényképen úgysem ugyanaz....


És Spanyolországot ezennel kinevezem az erkélyek országának.... Konkrét bizonyítékkal holnap szolgálok, addig lefotózok még pár (száz) erkélyt....

Barcelona - jövünk!

Ma hajnalban a kis csapat elhagyta Magyarországot, hogy Barcelona felé vegye az útját... Szinte minden simán ment, leszámítva, hogy egy bőröndöt elhagytunk út közben, így a délutánt shoppingolással kellett kezdenünk, hogy legyen miben léteznie....

A Lufthansával kapcsolatos állításaimat vissza kell vonnom, a mai müzli zseniális volt a repülőn....

És hát majdnem Barcelonában vagyunk.... majdnem pontos információkkal érkeztem... az a 150 km szinte nem is észrevehető....


Az esti (vagy éjszakai?) étkezés egy halétteremben történt.... Na, most: én már igazán ugyebár a halakkal sme vagyok kibékülve, de a végén már próbáltam legalább egy kis halban reménykedni... De nem! A tengerben található összes herkentyű felvonult a legkülönfélébb közegekben....

B, be kell látnod, hogy egy hős vagyok! Kagylót kellett ennem (mert az legalább nem kacsintott rám a tányérról, úgy, mint a rák...), amitől a gyomrom úgy felfordult, hogy borral mostam le... Nem mondom, hatott, csak ne kezdtem volna annyira izzadni utána....

Mondjuk, mielőtt mg mind sajnálni kezdenétek, hogy itt fogok éhen halni, mindenkit meg kell nyugtatnom, hogy a tejszínhabos eper biztosítja túlélésemet!

Igazából rengeteg vicces dologról mesélhetnék még, de már holnap van és majd legragad a szemem...
Holnap: irány Barcelona! (de most tényleg!)

Templomok

Az egyik délután, Daviddal (a francia fickóval) templomnézőbe mentünk. Úgyis ott volt a Szt. Mary, amiről mindenki azt mondta, hogy gyönyörű belülről. Végre egyszer még nyitvatartási időben (tehát 4 óra előtt bejutottunk). Jellemző, hogy ez is csak úgy sikerült, hogy lekéstük az Ironbridge-be menő buszt.... 20 mp-cel.... és a sofőr csak integetett, hogy nem fog megállni.... és nem is állt meg...

Tehát a Szt. Mary nagyon szép üvegablakokkal rendelkező templom...
Valahogy ilyen:

Meg ilyen:


És aztán továbbmentünk, és David megkérdezte: Kérsz egy kávét?
Micsoda?-kérdeztem én és arra gondoltam, már megint baj van az angoljával...
Kérsz egy kávét? - ismételte meg és mosolyogva a sarok felé mutatott:

Azt hittem, viccel.... De nem... Erre akkor jöttem rá, amikor kifelé menvén megláttam ezt a táblát....


Azon pedig már nem is csodálkoztam, hogy az anglikán templomokban sorra láttam ilyesmire utaló táblákat....

Jah, és még én vagyok kávéfüggő?????

Megtaláltam Harry Potter házát!

Szóval amikor az ember külföldön jár (vagy ismeretlen helyen, vagy egyszerűen csak épp nagyon élvezi az életét) és még ráadásul blogol is a barátainak, többszörösen nyitott szemmel jár új és új témák után kutatva.

Így történt ez velem is, így van az, hogy a pendrive-omon összegyűjtött fényképek várják a blogra kerülést.

És mivel úgy látom, szívesen olvastok, akkor jöjjön a pontosan 1 héttel ezelőtti bejegyzés (igazából már kedden akartam írni, de akkor még nem tudtam, hogy egész héten esélytelen leszek)....

Tehát az egész a reggeli varázslattal kezdődött, amikor egy fél órás séta után - mely közben átszeltem Shrewsburyt - kikötöttem a pályaudvaron, ahol a török ifjúra kellett várnom, hogy együtt menjünk taxival a városon kívüli iskolába. A reggel elég hideg volt (ott vacogtam a szép nadrágban és nem akarjátok tudni, hogy miket gondoltam az angol iskolákról és az ő szabályaikról), amikor benéztem a pályaudvar melletti utcába és ezt a gyönyörűséget láttam:
Látjátok, ahogy a pára ráült az utcára? Pont mintha varázslat történt volna. A mágust nyilván csak pár perccel késtem le....

És aztán este, hazafelé baktatva megtaláltam Harry Potter házát! Sose gondoltam volna, hogy egyszer magam is láthatom, de ahogy az utcán hazafelé sétáltam (egy végtelennek tűnő utcában laktam, ami tele volt gyönyörű házakkal - mármint nekem gyönyörű, mert szeretem az angol stílust) nézegettem az ajtókat, a kerítéseket, az embereket, a kukákat, mindent.... és akkor ezt láttam:
Ha jobban megnézitek (hihi, segítek, mert én is közelebb mentem, hogy jól megnézzem):



A házszámok jelentik a kulcsot: Szépen sorban növekedtek egyesével, de a 105 után és a 106 előtt volt egy üres ajtó. Még az elhelyezkedése sem szokványos....

Megtaláltam!!!!!! :)

Itthon....

Bocsi, Julcsi, de sajnos nem tudtam ellopni az ágyneműt neked, mert
1. nem volt ötletem, hova tegyem
2. nem tudtam elképzelni, mit is mondhatnék
3. akkor el kellett volna hoznom a párnahuzatokat is....

De mivel olyan édesen írtál róla, minden este mosolyogva aludtam el. Köszönöm!

Az útibeszámoló folytatódik, ha gondoljátok (de ha gondoljátok, akkor írjátok meg, mert különben nem tudom, hogy gondoljátok).... De nem akarom senkinek sem rabolni az ideját, és bár van feltűnési viszketegségem (és nem is titkolom), nem akarok csak úgy az éterbe írogatni....
:D