Patchwitch újra úton...

De ezúttal ismét nem egyedül és autóban... Kezdjük talán a tegnapi (tor)túrával... AZ úgy kezdődött, hogy 4 órakor akartunk indulni... De nem sikerült... 5kor végre (2 visszamenetel után - először a fényképezuő maradt otthon, majd a varrókészletem) útnak indultunk. 2 órával később "már" Ócsánál jártunk... Jah..az útépítés... Kicsit kiábrándító csak, amikor az ember 5kor elindul és 5.15kor már a dugóban ül szombat hajnalban, amikor tudja, hogy egy 11 órás út vár rá... (Gondolom ennél a pontnál szinte felesleges beszúrnom, hogy nem 11 órás lett, úgyis sejted).

Tehát a laza kis '45 perces dugó az autópályán' szakasz után továbbhasítottunk dél felé, ahol a röszkei határátkelőnél fagyott csak igazán le a mosoly az arcomról... a "Röszke 3.2 km" tábla mellett álltunk és már benne voltunk a határsorban.... hmmmm... talán nem kellett colna egy vállrándítással elintéznem a Család intő mondatait "Számoljatok időt a határ miatt!"... hát igen, az EU csapdája: az elmúlt 5 évben nem küzdöttünk ilyen problémákkal... már el is felejtettem a gyermekkori emlékeket, amikor még órákat lehetett a sorban tölteni...

Szóval ott álltunk, amikor az ablakmosó fiú megjegyezte, hogy ha át akarunk kelni, ajánlja a tompai határt, ahol egy kocsi se áll... Majdnem igaza lett, mert beléptetéssel együtt átjutottunk ott fél óra alatt, de ehhez 57 km extrát kellett autóznunk.

Szerbiában örömmel láttam, hogy lassan kezd felfelé kúszni a hőmérő higanyszála (na jó, digitális, de így sokkal képszerűbb, szóval így kell elképzelned), így papucsomban összefagyott lábaim kezdtek felengedni...

Egy-két szerb autós kaland:

• egy ízben szóltam Bnek, hogy figyeljen, mert valami izé mozog az autópálya szélén: egy ember volt, aki ott guggolt (!!!) a sáv mellett, egyik kezével festette a vonalat, a másikkal elterelésképp integetett...
• az autópályát sok helyen építik: (dicséretes, mi még szívtunk, de pár év múlva klassz lesz, és ők legalább TÉNYLEG építik, szombaton is DOLGOZTAK a munkások, nem csak néztek/cigiztek/telefonáltak/láblógattak...), volt is az útmunkák miatt az a fényeltelerő (a nyilak), de sajnos csak a pálya egyik oldalára jutott a gépből... a másikon egy szerencsétlen fickó integetett a sávban (!!!!) állva egy kis piros zászlóval...
• a szerbek úgy közlekednek, hogy ha van 2 sáv (összesen), azon néha 4(!)-en mennek egymás mellett - gond nélkül előznek, így a leállósávon is kell menni (mert néha csak ott férsz el...ha életben akarsz maradni...)
• az atópálya építés cseppet sem mókás: 6%-os lejtőn 20 percig állni, és 2 percenként 1 métert haladni, miközben a kuplungon kell állni még akkor sem tűnik jó bulinak, ha csak ballasztnak vagy a kocsiban, mint én...
• a szerpentinen, ahol végig záróvonal van, és 60-as meg 40-es táblák, előzni tilosok, mert szűk, hegyomlás veszély van, alagutak keresztezik utadat és amúgy is örlüsz, hogy a lélegzetellálító látvány mellett vezetni is képes vagy, egészen simán nyomnak le, mert előznek... (még jó, hogy van fű az út mellett, legalább egy kevés....)

ÉS aztán

• amikor a hetvenedik német felségjelű autó húz el melletted egy életveszélyes manővert követően, s már szidod az összes Jürgent, akit valaha is hátán hordott a föld, és véletlenül kilóg a könyöke a kocsiból, és észreveszed, milyen jó barna színe van, és gyanakodni kezdesz... valami megmozdul ott benn, a fejedben...
• egy gondolat ficánkol...
• nem. elhessegeted, haladsz tovább szépen...
• aztán a bolgár határon a könnyeiddel küzdesz, amikor meglátod, hogy már megint mekkora a sor. Tudod, hogy minimum egy óra, ha valami csoda történik.
• Na akkor felhívod a vendéglátódat, aki Szófiában vár rád, hogy sajnos, nem fogsz odaérni. Mire ő azt feleli, tudja, mekkora a dugó, mert az előbb mondta be a rádió....
• erre a mondatra A gondolat újra ficánkolni kezd...
• Mire ő a telefonban kiböki: MA MENNEK HAZA A TÖRÖK VENDÉGMUNKÁSOK!

Erre csak diszkréten kezded csapkodni a fejed a műszerfalba, mert megjelenik egy határőr...

-Magyarszki?-kérdezi:

-Igen, igen! - bólogatsz ezerrel, majd rájössz, hogy itt pont fordítva kéne bólogatnod, mert ez már Bulgária.. Vagy még Szerbia? Nincs időd gondolkodni, mert integetni kezd egy üres sáv felé mutatva. Mikor beállsz a sávba, int, hogy haladj tovább... Micsoda??? Régen volt enniyre jó érzés külföldön magyarnak lenni... Magunk mögött hagyván a kilóméteres török sorokat, a tömeget, behajtottunk Bulgáriába és meg sem álltunk a vinyetki pénztárig, ahol az összes mosolyomat és activity tudásomat latba kellett vetnem, hogy szerezzek egy hónapos matricát, az egy hetes helyett.. A bácsi a végére már ezerrel mosolygott (nem úgy a sorban mögöttem álló 6 méretes, középmorcos vendégmunkás, akik majdnem meglincseltek, de még időben távoztam).

Majd továbbhajtottunk Szófia felé, ahol a városi kalandok (Helló vadidegen főváros!) után ELi háza előtt találtuk magunkat (este 7 óra után valamivel), s átadtuk fáradt szellemünket az önfeledt szórakozásnak:

egy óriási bolgár hagyományos vacsi, a gyümölcstől a levesen és főételen át a desszertig, közepes mennyiségű alkohol, mérhetetlen mennyiségű csevegés, és egy óriási szundi várt...

Folyt. köv.